A VASJANKÓ


Kedves Kereső!

Üdvözlöm a honlapomon, a VASJANKÓ-n!

Az elnevezés talán furcsának tűnik elsőre, de szerettem volna valami olyasmit kifejezni vele, amelyben rengeteg paradoxon rejlik. Ezért utóbb átalakítottam mozaikszóvá is, hogy kicsit játékra hívjam a kíváncsi betévedőket.

Ha ideáig eljutott, akkor sok bátorsággal jó messzire kellett már elmennie ahhoz, hogy választ találjon arra, ami miatt útra kélt. Miért? Mert azon túl, hogy egy „pszichológus” honlapján jár, ez itt, kérem, a Világvége, a sarkon jobbra, ahol nem kell óra.

A Vasjankó vagy Vasjános egy magyar népmese címe (itt el is olvashatja a történetet), illetve egy amerikai író, költő, Robert Bly könyvének a címe, amelyben a szerző a jungiánus és pszichoanalitikus pszichológusok mesék iránti lelkesedésén és gondolatindításain felbuzdulva ezt a mesét elemzi a férfiak lélektani fejlődésének szempontjából. Meglehetősen kifinomult és érzékeny pszichológiai és tapasztalati rezdülésekkel halad végig a mesén, ill. az amerikaiak társadalmát érintő, és generációkat áthidaló problémáin, melyek számos gubancot okoznak az amerikai férfiak – és természetesen nők – nemi identitás-fejlődésében, társadalmi szerepvállalásában, és a párkapcsolataik alakításában.

Ez a társadalmi szintű jelenség nem kíméli más nyugati kultúrában nevelkedett férfiakat sem. Sőt, a lassan évszázada elhúzódó rendszeres háborúskodások okozta apavesztések, nemi identitást stabilan hordozó minták hiánya, ill. a hagyományokhoz képest jelentősen összekuszált társadalmi szerepvállalások az európai lakosok pszichéjére is jelentősen rányomta a bélyegét.

Vasjankó története engem is nagyon megérintett, és további inspirációkkal hatott mind az önismeretemre, mind a saját meseterápiás kutatásaimra vonatkozóan. Számos olyan momentummal szembesülök mind a magánéletemben, mind a szakma tapasztalataim révén, melyet kifejezetten férfias próbatételekként lehetne azonosítani. Ennek árnyékában a nőiesség és a női minőségek kibontása egyáltalán nem tűnik könnyű feladatnak. Viszont nem lehetetlen vállalkozás!

A férfi vagy maszkulin minőségek a pszichológiában hagyományosan az egóhoz és a racionális gondolkodáshoz, az „okossághoz”, és az aktív, teremtő és romboló energiákhoz kapcsolódnak. A női vagy feminin minőségek az irracionális, tudattalan, intuitív, befogadó, megtartó és olykor pusztító elvek összességét igyekeznek képviselni. Sokszor nem könnyű a dolguk, mert nehéz ezeket az igaz természetük szintjén egymástól elválasztani. A tudományosságban viszont a „jó közelítést” már relevanciaként szokták kezelni, ezért ezen a nehézségen annyira nem kell aggódnunk.

Ebből következik, hogy az ezekhez illeszthető tényezők mindannyiunk problémái. Nem pusztán a párkapcsolatainkban, hanem sokszor a magunkhoz és a gondjainkhoz való viszonyulásunkban is torzító tényezőként jelenhet meg, ha nem kezeljük a helyén a női és férfi minőségeinket. Szerencsére mindennek megvan a maga helye és rendje lelkünkben, és a látszólag ellentétes hatások igazából tökéletes összhangban állnak egymás mellett. A népmesék, varázsmesék sokszor megmutatják ezt a rendet, és a hozzá vezető utat is.

Itt a VASJANKÓ-n az első lépéseink a pszichológia birodalmában a Férfi felünkkel, az aktív kereső, válaszokat és okosságot követelő racionalitásunkkal tesszük meg, s a Kedves Olvasó itt sok tekintetben – remélem  – kielégítheti a kíváncsiságát, a tudásigényét, megnyugtathatja az egóját, és kiokoskodhatja magát, mialatt racionális döntést hozhat arról, hogy szüksége van-e egy szakemberre, és hogy konkrétan rám van-e szüksége. Ehhez a döntéséhez megpróbálok a lehető legszélesebb kapukat nyitni, és kevés olyan próba elé állítani, amely megnehezíteni a dolgát.

A nehezebbik rész eztán következik, amelyhez már segítségül kell hívnia az Önben rejtekező női minőségeket is, hogy érezze és megérezze azt, hogy valóban ezt keresi. S amint arra szánja magát, hogy belép az igazi birodalmamba, ahol a segítségemet kérve végig szeretné járni az útját, megtalálva mindazt, amit keres, lényének már mindkét pólusára erősen szüksége lesz. Éppen ezért, ha valamelyikkel szemben bizonytalan, akkor első lépésként ezt a rendet szükséges visszaállítanunk a továbbinduláshoz.

Mindaz, ami a virtuális téren kívül, a kis terápiás/tanácsadói szobában, vagy a csoportok belső pszichológiai terében zajlik, már egy másik világ. Egy olyan birodalom, ahol az idő sokszor kizökkenhet, és olykor-olykor a hétköznapi élet is oly’ távolinak tűnik, hogy talán úgy érzi majd, tényleg a Világ Végén jár. Nekem lesz a feladatom, hogy ne tévedjen el itt sem, és hogy ezeken a kapukon túljutva átléphessünk abba a birodalomba, amit az Ön világa jelent.

S hogy innen hogyan tovább? Ezt már nem lehet elmesélni, annak már utána kell járni!

viragos post elvalaszto

 A honlapon való tájékozódáshoz további segítséget nyújthat az IRÁNYTŰ is, amelyre kattintva ide-oda tud szörfözni a releváns tartalmak között. (Készülőben)

Az időpontokat a magánrendelésemre (klikk a szóra), ill. a csoportokra vonatkozóan mindig az CSOPORT főmenüben találja az aktualitásokat. (Folyamatosan új csoportok!)

Mindenről bővebben a fenti főmenüsor linkjei alatt tájékozódhat!

Ha azonnali kapcsolatot szeretne: e-mail vagy telefon . Ha nem venném fel, a száma ismeretében visszahívom.

Kellemes kalandozást a honlapomon, és szükség esetén szeretettel várom!


Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com