Összefoglaló beszámoló az első Meseversum® Integratív Meseterápiás „Táltosparipa 5 lába®” csoport munkájáról – 2012-2013.

Összefoglaló beszámoló az első Meseversum Integratív Meseterápiás Táltosparipa 5 lába® csoport munkájáról [1]

Táltosparipa 5 lába” csoportok bővebb tematikája itt olvasható. Erre a programra van felfűzve minden ebben a témában indított csoport munkamenete. Az alábbiakban az első ilyen csoportunk munkája kerül ismertetésre.

 Vezetők:

  • Csábi Orsolya okl. pszichológus, integratív hipnoterapeuta, meseterapeuta, pszichodráma asszisztens, fejlesztő tréner
  • Kosiciar Krisztina okl. kertészmérnök, Waldorf tanár, pszichodráma asszisztens

A 140 órát egy első interjú előzte meg, ahol az asszisztensemmel együtt egy órás beszélgetés alatt megismerkedtünk mindenkivel, és a meséjével.

A csoportot 10 fővel kezdtük, majd az első hétvégi elköteleződés után 8-an folytatták a csoportot, 6 nő és 2 férfi teljesen egészséges személyiségű csoporttag. Egy fő a kétnapos hétvégi elfoglaltságot nem tudta vállalni a csoportmunkát, egyvalaki pedig az egyetemi leterheltsége miatt túl soknak érezte ezt az önismereti munkamódot, így az első két nap után inkább nem vállalta a folytatást. Dramatikus munkához így a minimum határon volt a létszámunk.

  • A nyitó hétvége 2012. dec. 3-4-én volt.
  • További alkalmak: 2013.  febr. 16-17.; ápr. 13-14. ; máj. 25-26.; aug. 3-4.; szept. 21-22.;
  • Záró hétvége: 2013. nov. 23-24.

Mesék, amikkel a csoporttagok dolgoztak:

  • –          Hamupipőke,
  • –          Vaszilissza,
  • –          A három gyűrű,
  • –          Erős Pali,
  • –          Hófehérke,
  • –          A hat hattyú,
  • –          Az üveghegyi királyleány

Elhangzott mesék ezen felül:

  • –          A Nap, a Hold és a Szél meséje;
  • –          Sziszifusz története
  • –          A csonkatehén fia;
  • –          Mese a lányról, aki maga volt a tűz;
  • –          Hajnalkötöző királyfi;

A csoportfolyamat alatt:

  • –          28 mozgás- és táncterápiás csoportos gyakorlat volt, gyakorlatonként átlag 15-20 perccel,
  • –          ebből 2 alkalommal hoztunk létre kiemelt térben egyéni folyamatmegsegítést és nagy játékot, mindkét alkalommal magzatkori trauma, és születés játék, majd bodyworkös töltekeztetéses zárás lett belőle
  • –          4 alkalommal indukált a táncterápiás folyamat dramatikus játékot, ebből 3 az egészséghez kapcsolódó volt, a negyedik önmagában vált néma drámává, és a táltosparipa megtalálásának élményét eredményezte,
  • –          3 alkalommal relaxációval és imaginációval dolgoztunk, amit rajzolásos feldolgozás, Gestalt-élmény vagy szoborépítés követett
  • –          5 alkalommal használtunk hosszabb klasszikus dramatikus warming-up és csoportépítő gyakorlatot,
  • –          3 hétvégét nyitottunk művészetterápiás eszközökkel az elemekkel való ismerkedéshez,
  • –          2 vinyettát (rövid dramatikus játékot) állítottunk,
  • –          a csoporttagoknak összesen 2 csoportdrámája volt, az egyik a közös mese megalkotása, a másik a próbatételként az alternatív kapott szerepekben való közös játék,
  • –          ezen felül nagy drámajátékunk összesen 24 darab volt, ebből 2 álomjáték, 4 játék szólt a táltosparipa megtalálásáról, 14 alkalommal dolgoztunk meseterápiával, 3 lett szoborépítés, 7 játék meseterápiás próbatétel a 3 Három Harcos – Fanyűvő, Kőmorzsoló és Vasgyúró megtalálására, és 1 alkalommal klasszikus pszichodráma technikával dolgoztunk egy kapcsolati krízisen;
  • –          6 alkalommal mozdultunk el családállításos zárás felé, 4 alkalmat bodyworkös töltekeztetéssel zártunk, a többi alkalom integrációval zárult.
  • –          ezen felül láttunk 8 monodrámát a kiosztott szerepekben,
  • –          és volt még 2 alkalom próbatétel, amely irányított drámajáték volt, és az énrészek integrációs munkáját célozta meg.
  • –          Ugyanakkor megdolgoztuk a Mesemátrixokat®
  • –          megkerestük a mesei funkciók szerint a szereplőket, és értelmeztük a hétköznapi helyzetekben való párhuzamokat,
  • –          elkészítettük a Próbák Könyvét®, és számba vettük a még teljesítendő próbákat,
  • –          megrajzoltuk a csoport saját Meseországának Térképét®.
  • –          A fél napos zárást egy klasszikus pszichodráma technikával, és visszajelzéses gyakorlattal,
  • –          illetve egy személyre szóló beavatási szertartással valósítottuk meg.
  • –          A legtöbb folyamatot szóban is feldolgoztuk a pszichodráma klasszikus eszközeinek megfelelően.
  • –          A két csoport közötti időszak élménynaplózással, és önreflexiós naplózással telt. A naplókat el kellett küldeni a vezetők számára.

Témáink voltak (a teljesség képtelenségével):

  • –          a belső segítő, és/vagy a táltos megtalálása
  • –          a belső erőforrások mozgósítása, energetikailag és kognitív szinteken
  • –          az egészség és egészségesség
  • –          testtel való kapcsolódás
  • –          párkapcsolati konfliktusok
  • –          kommunikációs nehézségek
  • –          testbe való megérkezés és testből való kimenekülés traumái
  • –          születési traumák
  • –          ikervesztés és magzati traumák
  • –          transzgenerációs traumák: temetetlen és elgyászolatlan halottak, holokauszt tragédiák, álombeli kísértők,
  • –          anyavesztés halál miatt
  • –          jó anya hiánya
  • –          testvérféltékenység
  • –          hiszteroid fixációspont oldása
  • –          apa vesztés, apa jelenlétének hiánya gyermekként, szülőpárosként
  • –          gyereknevelési krízisek
  • –          nőiesség, női energiák, női tűz,
  • –          anyaságba megérkezés, szülés
  • –          non-verbális kommunikáció, találkozások
  • –          fizikai intimitás, testi kontaktus, intimitás és szexualitás elválasztása
  • –          az Árnyékkal való szembesülés,
  • –          megküzdés az ellenfelekkel
  • –          találkozás a Hőssel
  • –          az énrészek felismerése és integrációja
  • –          bizalom és bizalmatlanság
  • –          támasz és egyensúly
  • –          belső középpont megtalálása
  • –          halál, önfeláldozás, áldozattá válás
  • –          újjászületés
  • –          vezető és vezérfonal
  • –          az önvaló (szelfmag vagy Selbst) megtalálása, a belső bölcsesség hangjának forrásai
  • –          elszigetelődés, magány, kivonódás, meditáció
  • –          hallgatás és némaság,
  • –          transzcendencia, spirituális átalakulás
  • –          kényszerhatások, anális fixációk oldása
  • –          tettes és áldozat találkozásai
  • –          megbocsátás és megbékélés
  • –          ellenállások, blokkok, lázadás – oldás és kötés
  • –          agresszió kezelés és megküzdés
  • –          problémamegoldási stratégiák
  • –          megosztás és megtartás
  • –          rugalmasság és merevség
  • –          ütközés és kikerülés
  • –          hajlékonyság, lepattanás, feszülés
  • –          útkeresés és úttalálás
  • –          felnövekedés és összezsugorodás
  • –          természeti erőforrások, természet rendjébe belealakulás
  • –          áramlás, elrekedés, elakadás
  • –          megtartás, mozdíthatatlanság, rendíthetetlenség, szilárdság
  • –          stb.

Módszereink voltak az integratív pszichológia szellemiségében:

  • –          tánc- és mozgásterápia (bodywork)
  • –          klasszikus pszichodráma
  • –          wraming up gyakorlatok
  • –          Metamorphoses Meseterápia®
  • –          mozgásmeditáció
  • –          művészetterápiás eszközök
  • –          rendszerfelállítási eszközök (családállítás, énrészek integrációja)
  • –          tréning tervezési technikák

Ezen felül minden alkalmat előre megírt forgatókönyvek összeállításával készítettünk elő, a gyakorlatok és a zenék pontos megtervezésével. Minden csoportalkalomról részletes jegyzőkönyv készült, amit kiegészítenek a csoporttagok élménynaplói. A valódi forgatókönyvek vázlata a csoportülések után korrekcióra került.

Pár személyes megjegyzés záróakkordként: Amikor ezzel a technikai integrációval, ezzel a csoporttematikával ezt a munkát kitaláltam, tizedét sem gondoltam volna, hogy ilyen élményekkel, hozott témákkal, ilyen szintű megoldásokkal, ilyen nagyságrendű személyes fejlődési utakkal, és ilyen elképesztően nehéz munkával szembesülök. J Életem egyik legcsodálatosabb kalandja volt végigvinni ezt a 8 embert ezen az úton! A belém fektetett bizalmuk és lelkesedésük mélyen megrendítő élmény számomra. Örökké hálás leszek nekik ezért.

 

Bp., 2014. ápr. 2.                                                                          Csábi Orsolya, csoportvezető

 


[1] Mindenkit nyomatékosan tájékoztatni szeretnék, hogy a beszámolóban használatos nevek, a csoport tematikája, és folyamatai szigorú szerzői jogvédelem alatt állnak! A használatukhoz a szerzők engedélye szükséges! A tematika és csoportfolyamatok alkalmazása megfelelő képzettség híján szigorúan tilos! Ezekről bővebben a szerzőnél tájékozódhat.


Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com