ERICSONI HIPNÓZIS TERÁPIA (EBT)

Az ericksoni terápia kidolgozása Milton E. Ericson nevéhez fűződik. Tartalmaz egyedi hipnózis technikákat és szuggessziókat csakúgy, mint nem-hipnotikus terápiás módszereket, melyek azonban egy mindent átható életfelfogásra és emberképre épülnek. A módszer szemléletét tekintve valamelyest különbözik a közismert pszichoterápiás elméletek hozzáállásától, mintegy kiegészítve azokat. Hangsúlyozza a növekedés és az élet fontosságát, az időbe és a jövőbe vetett bizalmat. A személyes múlt történései helyett elsősorban a páciens aktuális élethelyzetére, az az által támasztott új követelményekre fókuszál. Minden pácienst és problémát egyedinek tekint, sajátos élettapasztalattal, élethelyzettel és „szövegkörnyezettel”. Fontosnak tartja a mindennapos tapasztalás során előforduló egyszerű, múló események személyiségformáló hatását, illetve a kommunikáció, az interperszonális kapcsolatok viselkedésre gyakorolt befolyását. A szemlélet alapját a folytonos tanulásba és a tudatalatti önkorrekciós képességébe vetett hit képezi. Nem törekszik minden áron a tudatalatti folyamatok tudatossá tételére, nem tartja feltétlenül szükségesnek a páciens pontos tudatalatti folyamatainak mindenkori ismeretét.

A módszer nagyban épít a terapeuta élettapasztalatára és önbizalmára, amennyiben strukturált, vagyis „vezető” technika. A szemlélet szerint a terapeuta aktív, kezdeményező és tervező, vállalja a felelősséget azért, hogy az egyént közvetlenül befolyásolja. A terapeuta elsődleges feladata az egyén jelenlegi kereteire, környezetére való fókuszálás, számba véve jelenlegi viselkedését, reakciómintáit és általános személyiségjellemzőit, ahogy azokat élettapasztalatai kialakították. Következő feladata rávezetni a klienst, mi az, ami diszfunkcionális, gyakran a „miért” boncolgatása nélkül. A cél: változás előidézése a tudatalattiban a lehető leggyorsabban és legegyszerűbben, a beteg jóléte érdekében. A terapeuta „megengedi” a páciensnek problémáit, vagyis elfogadja azokat, sőt gyakran „bíztatja”, megerősíti a pácienst azokban, kiemelve a diszfunkcionális részek előnyeit. Megmutatja, milyen helyzetben lenne hasznos és funkcionális a zavaró viselkedés, miközben fokozatosan segít a páciensnek „átformálni” azt. Nem tekinti a diszfunkciót „én-idegen” résznek, amelyet meg kell szüntetni, inkább elfogadja a személyiség részeként, és bátorítja a pácienst, hogy tegyen hasonlóképpen, eközben átformálva a diszfunkcionális viselkedést. Előszeretettel használja a meglepetést, mint „terápiás sokkot”, amely segít a bizalom és a terápiás raport (összehangolt kapcsolódás) kiépülésében, elősegítve a páciens gyógyulását. A páciens végzi a terápiát, a terapeuta csupán segíti „irányban” maradni, és ehhez felhasznál minden belső erőforrást, készséget, és affinitást csakúgy, mint a környezetet, a szülőket, a barátokat, tehát bármely külső és belső tényezőt.

A szemlélet holisztikus, figyelme az egyén életének minden részletére kiterjed, azokat mind a probléma, mind a megoldás részének tekintve. Az ericksoni látásmód szerint minden lehetséges viselkedés mögött az organizmus eredendően pozitív szándéka rejlik, és az egyén mindig a számára nyitva állni látszó alternatívák legjobbikát választja; továbbá minden egyénen belül ott rejlik az a szint, amelyen elérhetővé válnak a változáshoz szükséges erőforrások. A terapeuta feladata az, hogy növelje az igénybe vehető alternatívák számát, és a beteget saját erőforrásszintjéhez irányítsa.

Az ericksoni technikák alapját a páciens ellenállása és a terápiás raport létrejötte képezi. Hangsúlyos az elfogadó, nem-kritikus atmoszféra, és a betegre összpontosított figyelem, fontos azonban a meglepetés ereje is a raport létrejöttéhez. A cél nem a páciens ellenállásának leküzdése, hanem az abba fektetett energia felhasználása, új, konstruktív – a gyógyulást célzó – csatornába irányítása. Erre különböző, az irodalomban a paradox kifejezéssel illetett módszerek alkalmazhatók, mint például az ellenállás bátorítása és elfogadása; a rosszabb alternatíva felkínálása, és ezzel az ellenállás átfókuszálása; a reakciók akadályozása; vagy a „gondolatolvasás”, az átkeretezés, vagyis a negatívumok pozitív keretbe helyezése és ezáltal átértékelése; vagy a kettős kötések, non-hipnotikus szuggessziók használata.

Az ericksoni hipnózis különlegessége mind az indukciók jellegéből, mind a szuggessziók formájából adódik. A hagyományos hipnózissal ellentétben az ericksoni módszer a hipnózist, mint módosult tudatállapotot természetesen előforduló kommunikációs modalitásnak tekinti, így formális indukciót sem használ. Helyette a spontán figyelemfókuszálást hangsúlyozza, amelyet meglepetéssel, illetve bizonyos, a páciens számára nem egyértelmű viselkedési változtatásokkal (pl. a hangszín megváltozása, kézmozdulatok, stb.) ér el. A szuggessziók során (mind a hipnotikus, mind a poszt-hipnotikus változat esetében) az indirekt szuggessziót részesíti előnyben, a non-hipnotikus technikák részletezésénél felsorolt alapelvek szerint. Nagy hangsúlyt fektet a hipnózisban átélt élményanyag „hiánypótló” képességére. Módszere nem csupán relaxált állapotban használható fel, ezért szélesebb körben alkalmazható.


Hagyj egy kommentet.


WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com