A világ első meseterápiás központját 2010. szept. 30-án nyitották meg Paloznakon. Az alapítók között három olyan nagyszerű ember van, mint Dr. Boldizsár Ildikó, Wirtz Ágnes és Albrecht Wirtz, akik személyes tapasztalataik alapján úgy gondolták, hogy mindazt a kincset, amelyet a mesékkel és a meséken keresztüli gyógyítással leltek meg, szeretnék megosztani másokkal is, főleg olyan gyermekekkel, akiknek ez mindennél nagyobb kincset jelenthet. Ezért fektettek annyi időt, pénzt, energiát és gondosan válogatott szakértelmet a Központ felépítésébe.

Az első szakmai napról, és az első év eredményeiről 2011. szept. 30-án tartottak zártkörű beszámolót az alapítók, és az ott dolgozó, vagy az időszak alatt a meseterápiás folyamatokkal együttműködő szakemberek. Én is azon szerencsések között lehettem, akik élőben hallhatták mindazt a csodát, amelyet ezek az emberek véghez vittek a nyári hónapokban 5×10 nap alatt, összesen 107+1(anyja hasában növekvő) lakásotthonos gyermekkel. Elképesztő hatékonyságról tettek tanúbizonyságot, mindezt egy olyan összehangolt, és egymás szakmaiságát kiegészítő munkával, amely önmagában is ritka kincs a segítő szakmák körében.

 Mi az az „elképesztő hatékonyság” amiről beszélek?

4 éven át terápiáztam lakásotthonos gyermekekkel, amelyek kapcsán a legtöbbször az a benyomásom volt, hogy”csak” tüzet oltok, vagy sziszifuszi köveket görgetek olyan hegyekre, amelyekről minden remény visszahull. A legfontosabb irányelv az volt, hogy a gyerekekkel sikerüljön elfogadtatni a realitásokat, és abban ne csak a belső poklukban megélt hiányokat, csalódásokat, szenvedést, és a szüleik által közvetített sorsokat észleljék, hanem kinyílhasson a tudatuk valami másra – többre – is, amiben semmi meseszerű, vagy irracionális dolog nincs, pusztán ama józanság, hogy ha tanul, megteszi a minimális kötelességeit, akkor jobb sorsra juthat. Minden egyéb dolgot megkap ehhez az állami gondozási rendszeren keresztül, kivéve persze a családot. S minden gyermekkel a maga életkorának megfelelő szinten kellett ezt valahogyan megértetni, elfogadtatni, ebbe belesegíteni őket, azon túlmenően, hogy a belső szörnyekkel – feszültségek, indulatok, traumák, árvaság, eltaszítottság stb. – tanultunk megküzdeni. Ehhez minden gyermekpszichológiában ismert eszközt – és sokszor azon túlmenően is minden egyéb mást – felhasználtam. Az eredményeink viszont nem voltak „túl kecsegtetők”. Amit szerettem volna, azt csak minimális szinten sikerült elérni. S nem csak nekem, hanem ebben a rendszerben a többi kollégának is. Apró sikereken, változásokon át, egy járni tanuló kisgyermek parány lépéseiben lelt öröm tempójával tanultak ezek a gyerekek az életben boldogulni. Néha meséltem én is, olvastunk és eljátszottunk meséket, amelyeket egy-két gyermeknél hipnoterápiás eszközökkel ötvözve intenzívebb hatékonyságot érhettem el. De heti, kétheti egy-fél órákban ez éppen a szükségeshez volt elegendő. Hogy miért ennyi idő, az egy másik – több másik – írás témája lehetne.

A hatás

Jelenleg már nem dolgozok gyerekekkel, mégis a felnőttekkel kapcsolatos terápiás munkám, és a kutatásaim valahogy mindig szorosan összekapcsolódnak velük. Így őszinte meglepetéssel és mély megrendültséggel hallgattam végig azt, ahogyan Dr. Boldizsár Ildikó az egyéves beszámoló kapcsán gyermekcsoportokkal elért hatásokról mesélt: nem ment haza a Központból egy olyan gyermek sem, akiben ne merült volna fel egy jobb élet lehetősége, s amelyhez a belső békéjük, és a saját belső mennyországuk – de legalább az oda vezető út és kapuk – meg ne nyíltak volna számukra! Csak ültünk, és néztük a fényképeket, videókat, és hallgattuk Ildikó, Madár, Wirtz Ági és Bajzáth Marcsi beszámolóit, és nem kellett több bizonyíték arra, hogy igazat szólnak: láttuk.

Olyasmit láttam a gyerekek arcán, testbeszédén, szemében, ami ritka kincsnek számít. S nem kell ehhez árvának vagy kitaszítottnak lenni, ép családok gyermekein is ritkaság ilyesmit látni: a béke, a belső nyugalom, az önbizalom, a környezettel való összhang, a konfliktusokra való érett készenlét, az indulatok helyén való kezelése, az együttműködés, az öröm, a belső derű ragyogása, az összetartozás, az egyedüllét elviselhetősége, az elmélyülés, a kreativitás felfakadása, a testvéri szeretet, a fájdalmakon túli megnyugvás, és sorolhatnám. Mindez nem egy idilli és paradicsomi állapotban, hanem tökéletesen tiszta realitásban, abban a realitásban, hogy ami van, az éppen a túléléshez elég, de lehet ezzel békében lenni, lehet tenni azért, hogy ez megvalósuljon, és valami több is elérhetővé váljon, lehet ehhez társakat és segítséget találni, vannak ehhez belső erőforrások, és hogy ha magára marad is bárki, mindig van valami nagyobb, és erősebb, amihez fordulhat: önmaga.

S ezt nem csak én láttam. Mert voltak jelen férfiak is,  s mikor felkapcsolták a villanyt, a szemek duplán törték és szórták a fényt.

Hatótényezők: A tér, az idő és a Rend

Mindehhez az eredményhez természetesen kellett az egész Központ és annak térbeli kialakítása és logikája, amely egy jól megtervezett épületkomplexum és egy rafinált kertépítési és tájrendezési logika alapján épült fel. Ebben a logikában a mesei Rend és annak szabályai kaptak szerepet. Nehéz volt ehhez megfelelő építészeket és kertészeket találni, de Albrecht addig ment, míg meg nem találta ezeket az embereket. A gyerekek pedig ebbe a kiépített és jól megszerkesztett térbe érkeztek meg, amely két irányba mozdította el őket már a megérkezés pillanatától. Az egyik a belső Rend iránya, a másik a belső Káosz iránya. Ez a kimozdulás az első és minimálisan szükségszerű lépés a változás- és változtatáshoz.

Az is jól megfontolt folyamatra utal, hogy a gyerekek kapcsán eszközöltek előzetes szűréseket – pl. meseírással való jelentkezés -, minden gyermek élettörténetéről gyűjtöttek anamnesztikus adatokat, ill. előzetes személyes találkozások, és beszélgetések keretében zajlott az egymásra és a közös munkára való összehangolódás, és csak ezt követte az intenzív 10 napos, bentlakásos munka. Nem csak az előkészítési szakasz, hanem az együtt töltött idői intervallum is megfelelő volt ahhoz, amit egy hatékonyabb változást eredményező pszichológiai munkában a pszichoterápiás szakirodalom „előír”.

Hatótényezők: A mesék, a kiemelt mondatok, a megfelelő kérdések és a meseterapeuta

A meseterápia hatótényezői közül érdemes kiemelni azt a kérdezési módozatot, ahogyan Boldizsár Ildi képes [singlepic id=170 w=320 h=240 float=right] belevezetni minket a mese lényegébe. Ő mindezt mesemátrixnak hívja. A mesemátrix több, mint értelmezés és pszichológiai mélybe fúrás, erősen túlmutat minden szimbolikus jelentésen, mert ha a mesehallgatással – és/vagy egyéb módszerekkel – jól megalapozott pszichés állapotban érkeznek a mesemátrixot felépítő kérdések, akkor a mesei valóságba könnyen átvetülnek a belső valóság képei, immáron a fantáziamunkával kikerülve a racionalizálás és intellektualizálás változást gátló lehetőségeit. Kikerülve az egót beleengednek egy olyan mélyebb belső realitásba, amelyben az éntudat kibontakoztathatja a benne rejlő lehetőségeket, s ezek a lehetőségek messze túlmutatnak mind a személyiségen, mind az egyéni élettörténeten, mind a predesztinált hatásokon. Így tud a tudatba olyan információcsomag beáramlani, amely ha kellő energiát kap a tudatosítással, akkor önmeghaladást tesz lehetővé.  Ennek a mélybe merülésnek és tudatosítási folyamatnak az eszközei a mesélés, a megfelelő kérdések, és a megfelelő pillanatban kiemelt kulcsmondatok, melyek a gyerekek számára mintegy jelmondatként állnak tanulságul egy-egy nap kezdetén és végén. Ildikó úgy érti a mesék nyelvét, ahogyan egy orvos érti a gyógyító eszközeinek nyelvét. Olyan tudás és mesterség ez, amely csak kis mértékben tanulás, nagyobb mértékben tapasztalat és intuíció eredménye. Egy olyan bölcsesség szülte tudás, amelyben a terapeuta tudata már átitatódott a saját mélységeiből felszínre hozott információ-csomagokkal, és ezáltal a belső realitást hatékonyan kapcsolta össze a hétköznapok és a teremtett világ Rendjével.

A fenti meseterápiás „logika” ezzel a kivitelezési móddal gyakorlatilag pont úgy hat, mint a tudatállapotok módosításával ható pszichoterápiák, így a hipnoterápia, az NLP-s technikák, a katathym imaginatív és szimbolikus terápiák, a hipno- és álomanalízis, a művészetterápiás összessége, ill. gyermekeknél a rajz- és játékterápiák.

Hatótényezők: A madarak, a viselkedés és a kapcsolódás

 Aztán ott van az Ildikó által kifundált és kitapasztalt meseterápiás eszközrendszeren túl a madarakkal és a madarász sráccal, Madárral végzett munka. Madár elmesélte, hogy a Röpde, a Telelő ház, a szabadtéri terület és a két szabadtéri ketrec madarai hogyan, miképpen lettek összeválogatva, és miképpen alkotnak közösséget. Elő madár onnan még sosem akart elmenni, ámde két-három veréb már belógott valahogyan, önszántából csatlakozott a színes és vegyes kompániához. A madarak életét, tulajdonságait, költési, párzási, fészeképítési, fiókanevelés, udvarlási és harcos szokásait ecsetelve folyamatosan tapasztalati mintát adnak a gyerekeknek, és a 10 napos munkában a mesékhez fűzhetően egy-több téma tapasztalati kibontásához is könnyen nyitnak teret. De ami igazán döntő a velük végzett munkában, az a mód, ahogyan az emberre reagálnak! Mert a madaraknak szárnya van, és bizony, nagyon nehéz őket kapcsolatba hívni, és kapcsolatban tartani, hiszen a legkisebb rezdülésre elillannak, és nem is figyelnek tovább az arra érdemtelenre. Viszont aki békében van önmagával, és a környezetével, annak előbb-utóbb a kezéből esznek. 10 nap alatt minden gyermek eljutott idáig.

Hatótényezők: Az alkotás, a kreatív önkifejezés és tapasztalat 

A harmadik pillére a gyerekekkel végzett meseterápiás munkának a Fabrikában végzett művészetterápiás folyamat, amely a tapasztalva tanulás egyik fontos kiegészítő eszköze. Az alkotás, és a belső történések cselekvéssel való kifogalmazása elengedhetetlen része annak a tapasztalati útnak, amely belevezet a mesék szellemi-lelki tanításainak mélyébe, és onnan kivehetővé és kézzel foghatóvá teszi a pillanatnyilag fontos lényeget. Ez minden téma, és minden gyermek esetében más és más, mégis nagyon hasonló. Erre nagyon sok példát láthattunk a gyerekek által ott hagyott alkotások révén. Wirtz Ágnes és Bajzáth Mária mellett több művészetteraputa, pedagógus is részt vett a munkában.

Összesítve azt mondhatom, hogy a Metamorhoses Meseterápiás Módszer egy év alatt túlnőtte önmaga kereteit, és a Központban dolgozóknak az eredeti célkitűzésein túl – mint megelőzés és fejlesztés – olyan eredményeket sikerült felmutatniuk ezzel a komplex folyamattal, amely minden képzeletünket felülmúlta. Még Boldizsár Ildikóét is, akinek az elmúlt 10 év alatt bőven volt az egyéni és felnőtt csoportokkal folytatott munkájából tapasztalata, s ki azzal zárta a beszédét, hogy kénytelen lesz átírni a könyvében  „a meseterápia … a művészetterápia, s azon belül a biblioterápia egyik ága” (i.m.16.o.) részt, mert ez több annál.  S hogy hol, és miképpen kapja meg méltó helyét a segítő folyamatok között, az még a jövő zenéje, de őszintén remélem, hogy szakmai összefogásunkkal fel lehet emelni majd a pszichoterápiák sorába!

Kapcsolódó linkek:

Egy bővebb, képekkel és pontos adatokkal tűzdelt összefoglalót ezen a linken olvashatnak az érdeklődők:

Integratív Felnőtt Meseterápiás csoportok

Egyéves a paloznaki Mesterápiás Központ

Boldizsár Ildikóval készült interjú a Központ felépítéséről, működéséről

2011. nov. 8.