Meseversum Integratív Meseterápiás kalandok egyéni munkában: meddőség, vetélés, anyaság

Engedjék meg nekem, hogy név nélkül, nagyon röviden vázolva megismertessem Önökkel pár esetemet, hogy kicsit betekintést nyerjenek, a mesék történeti és szimbolikus ereje hogyan tud hozzájárulni ahhoz, hogy valaki felülírja a sorsát, a tudattalan pszichés kondicionáltságát, vagy akár írott törvényként kezelhető erős genetikai meghatározottságát. A történetek a pácienseim beleegyezésével, megváltoztatott monogramokkal kerülnek publikálásra. Szakmai reflexiót, magyarázatot minimálisan fűzök hozzájuk, mert nem szakmai közönségnek szólnak elsősorban.

A módszerről

A Meseversum Integratív Meseterápia arról kapta a nevét, hogy az Integratív Pszichoterápia (IPt) – ill. csoportos folyamatoknál az Integratív Csoportterápia – szellemiségében fogant elvekkel, tudásbázissal és eszköztárral vegyítettem a különböző meseterápiás módszereket, kiemelve azok analóg hatótényezőit és technikai elemeit. Az alapjait legerősebben a Metamorphoses® Meseterápia képezi, ez adja a csontjait és a szívét a munkámnak. Ez az ötvözési folyamat azt eredményezi, hogy a mesei szimbolika, és a mesehősök által bejárt speciálisan kiszabott út olyan mintákkal tudja megtámogatni az egyéni fejlődési és gyógyulási folyamatot, amely során az éntudat integrálni (magába olvasztani) tudja a különböző módosult tudatállapotokban korábban már elérhetővé tett, ámde a racionális tudat által mégis rendszeresen érvénytelenített belső erőforrásokat. Ezeknél a pácienseknél a racionális tudat újra és újra megkérdőjelezi a belső igazságot és az erőforrásokat, azok elérhetőségét, relevanciáját, hatásfokát, értelmét stb. Ilyen esetekben kritikaként többnyire a „túlzottan elvont”, „a gyakorlati élet számára megfoghatatlan”, a racionális gondolkodás számára könnyen érvényét vesztő belső élmények hasznavehetetlenségével kapcsolatos okokról számoltak be a klienseim.

A pszichológiai munkában gyakori akadály a szenvedés által megerősített hit- és gondolati világ, amelyben a hétköznapi tapasztalatok és megerősítések végtelen sorozatában rögzítenek le olyan mintákat (ezek túlmutatnak a kognitív sémákon), melyek később a fejlődés, a kiegyensúlyozottság, a szenvedésmentesség, a boldogság stb. ellen hatnak. Ezen mintákkal szemben olykor sem az integratív eszközök, sem a terápiás elköteleződés, sem a terapeutába vetett hit, ill. ezek együttese sem elegendő. Hiányzik a tudattalan szintjén elérhető teljes pozitív változási minta, a belső Rend tervrajza, s annak megteremtéséhez vezető út térképe, amely nem csak a részeket teszi elérhetővé – mint pl. KIP hívóképek, vagy korregresszióval elérhető emlékképek stb. –, hanem mind tudatosan, mind küszöb alatt tud kifogalmazni egy teljes változási folyamatot, egy konkrétumokkal jobban megfogható utat, amit akár a folyamat közepén is el lehet kezdeni, és amelyet a racionális tudat sem képes érvényteleníteni. S ez utóbbi lesz a meseterápia lényegi hozadéka! (Ezzel kapcsolatos gyakorlati eredményekről lásd még itt) Ezért a személyiség fejlődésében állandó blokkokba és akadályokba ütközünk, és az elakadásból olykor nem találunk kiutat, holott mindent úgy csinálunk, ahogyan a Nagy Könyvben meg van írva, és a páciensek változás iránti igénye és a rajtuk lévő szenvedésnyomás erősen katalizálná a mielőbbi megoldást. A tapasztalataim azt mutatják – ezzel igazolva a népmesékkel kapcsolatos feltevéseimet[1] –, hogy ezekben az esetekben a mesélt történetek, azon belül is különösen a tan- és népmesék tudják a kimozdító mintákat megadni.

Bár a mese, mint racionális útmutató paradoxonnak tűnik, mégis a „kedvenc mesék”, vagy a problémákra akár spontán, akár tudatosan kiválasztott mesék olyan biztonsággal vezetnek minket a közös munka során, amely alkalomról alkalomra tovább erősíti a mesékkel kapcsolatos kutatások eredményeit.

P. esete

  P. harmincas évei elején járó hölgy, azzal keresett meg, hogy már 2 éve próbálkoznak a férjével, de sehogy sem tud teherbe esni. Túl van számtalan inszemináción, s már csak a lombik bébi program maradt, de azt nem akarja vállalni. Pár éve már járt pszichológusnál, akkor ugyan tudtak neki segíteni, de nem érzett áttörő változást ettől a munkától. Most valami többet szeretne.

P.-vel való munka során számos olyan gyermekkorhoz és családhoz kapcsolódó problematika derült ki, amelyeken a hagyományos IPt eszközökkel dolgoztunk. P. lénye rengeteg erőt, megküzdési képességet mutatott fel, élettörténete ugyan több tekintetben terhelt volt, de nem magyarázta semmivel a depressziós, önemésztő, blokkolt állapotait, sem a teherbeesési képtelenségét. Komoly életválságtól és többszörös fejlődési krízistől szenvedett.

A meseterápia lehetőségét kezdetben teljesen elutasította, ostobaságnak tartotta. A népmesék között nem talált saját mesét, kedvenc története egy anderseni történet volt, amely végén a főhős – egy teáskanna[2] – szomorú és kegyetlen véget érő sorsra jut. Szerettem volna, ha tálunk számára egy olyan történetet, amelyben van egy pozitívabb végkimenetel, de ezzel sikertelenül jártunk. Legalább is, kezdetben. Egy darabig nem is foglalkoztunk ezért a meséjével, s bár el-elakadva, de rendületlenül haladtunk a hagyományos IPt úton. Egy elakadását követő depresszióval és mély dühvel járó mélypontja után viszont úgy döntöttem, hogy jöjjön az, aminek jönnie kell, dolgozzuk meg ezt a „sorsrontó” mesét, mert túl erősnek hatott a „teáskannás-attitűdje”, amellyel szemben a legarchetipikusabb titáni erőforrásai sem hatottak.

A meseterápiás folyamat során – amelyben követtem a Methamorphoses Meseterápia technikai alapvetéseit is -, jelentős átbillenést hozott, amikor az imaginációs munkával megtámogattuk történetének azt a momentumát (amely egyáltalán nem a kiinduló állapotunk volt!), amikor a teáskanna átlényegül virágcseréppé, és új szívet kap. A fő probléma az, hogy az új szív viszont egy idő után új cserépbe kerül, és ő, mint hasznavehetetlen teáskanna a szemétdobra jut, és onnan nosztalgiázik, ámde tehetetlenül, és végérvényesen hasztalanul, a szíve nélkül. P. rendkívül szenvedett ettől a kiszolgáltatott magatehetetlenségtől. Az új szív, mint virág szimbólum, és az ahhoz kapcsolódó katathym imagináció aztán rengeteg életerővel ajándékozta meg. A virág különlegessége és virágzásnak indulása sokat lendített P. depresszív és tehetetlen érzelmi élményein. Ezt követően az „új cserép és új föld” imaginációval – amiben ez a virág megfelelő körülményeket kaphat, és amelyeket ő teremthet meg a számára –, sikerült a tehetetlenségén még többet lendítenünk. Viszont még mindig kérdés maradt, merre tovább, és miért nem nyílnak meg számára az élet adta lehetőségek, a „Jósors”, amelyeket racionálisan lát, de tiszta szívből mégsem tud választani. A kényszer, amely a választásba nyomja, pedig inkább újra blokkolja, mintsem cselekvésre bírja őt. Ezért egy speciális hívóképet akartam számára kitalálni, amelyre a következő ülésünkön került volna sor, de a sors mást dobott fel helyette.

Két ülésünk között a mesekutatásaim kapcsán egészen véletlenül belefutottam egy általam addig nem ismert szépség és szörnyeteg mesetípusba, annak is egy orosz változatába, amely A bíbor virág címet viseli. A szépség és a szörnyeteg kapcsolódás nagyon erősen jelen volt P. önmagához való viszonyában is, ahogyan saját negatív és agresszív természetét látta, kontrasztban azzal, hogy mekkora kifinomultsággal, gondossággal és szépérzékkel viszonyult a világ dolgaihoz. A bíbor virág meséjében megjelenő virág motívum pedig kísértetiesen azonos volt az Ő „új szívével”, azzal a virággal, amit a törött teáskannába ültettek. A mesét olvasva hirtelen összekapcsolódtak bennem P. lelki folyamatai, és rádöbbentem, hogy ez egy az egyben P. története. Elküldtem neki a mesét, és saját maga számára is váratlanul nagyon megtetszett neki a történet. Valóban, a mesei szöveg csodálatosan kifinomult és részletekbemenő úton meséli el a szépséggel való kapcsolatot, érzékletes és bölcs aprólékossággal taglalva a szépség és a szörnyeteg találkozásának lépéseit. Mivel P.-nek tetszett a mese, így nem zárkózott el tovább attól, hogy egy klasszikusabb meseterápiás úton folytassuk az önismereti munkáját.

A szörnyeteg palotájában folytattuk az utat, ahol a szörny hangjával való első találkozás egy nagyon erős élettörténeti problémahalmazt oldott fel. A mesei szövegben a szörny szavait szóról szóra, betűről betűre követtük annak érdekében, hogy P. életében addig megjelent „élő szörnyek” olyanná tudjanak válni, ahogyan a szörny viszonyult a szép leányhoz a mesében. Ez az átalakítás nagy áttöréssel bírt. Ezt követően nagyon sok pozitívabb változásról számolt be mind az édesanyjával, mind a párjával kapcsolatban, de még mindig nem tudtunk a saját hétköznapi útja felé lépni, ill. tudtam, hogy követve a mesei rendet, a szörnnyel még személyesen is találkoznunk kell. Közben kicsit eltávolodva a mesei vonaltól dolgoztunk tovább IPt-s kognitív szinten.

A szörny hangjával való találkozást követően alig telt el pár hét, amikor is P. azzal érkezett, hogy valószínűleg terhes. Ez később megerősítést nyert. P. számára maga a tény furcsamód nagyon természetes és hétköznapi élményt hozott, viszont maga a gyermekvállalás tovább növelte a frusztráltságát, hogy még mindig nem leli a saját útját, és a „szörnyeteg oldala” miatt retteg attól, hogy milyen anya is lesz így. A következő imaginációnk ezért a szörny palotájában a „megoldások folyosóján”[3] zajlott, ahol is az általa meglátogatott tiszta fehér fénnyel átitatott szobában a kérdésére kapott válaszok nagyon szimbolikusra, ugyanakkor a Selbst-tel (a legmélyebb önvalóval) való találkozásra utaltak, amely plusz üzenetként az „alma” szót küldte, mint útmutatót az őt foglalkoztató kérdéshez. (Az alma szimbolikáját nem magyarázom, mert felesleges.)

P. ez után az élmény után megint nagyon lelkesültté, élettől telivé vált. Viszont, mint várható volt, ez azonnal hívta magával a szörnyeteg felbukkanását is. A következő képünk során a szépség illúziójának és múlandóságának élményével, ill. a könnyű káprázat hozta csalódással szembesültünk a szörnnyel való találkozás során, ugyanakkor megkezdődött a szembeszegülés, majd a pusztító erők megfékezése, és az együttműködésbe hívó barátkozás is. P. azóta kiegyensúlyozottabban viseli a hangulati hullámzásait és az önkeresést.

P. babája jelenleg egészséges magzatként növekszik, édesanyjával pedig haladunk a boldog végkimenetel felé, amelynek végén azt reméljük, amely a népmese hőseire is vár. S bár P. sajátos úton járja a vágyott és birtokolt Szépség útját, de az eddig megtett szakasz bizonyítja, hogy szellemileg a Szörny csodálatos birodalmában keresi a maga igazságát és boldogságát. P. története megerősíti, hogy nagyon sokszor több történeten kell átevickélnünk ahhoz, hogy a lényünk megérkezhessen az igazságba és teljességbe, ezen keresztül pedig a testünk is megtalálja azt az egyensúlyt, amely például egy új élet megfoganásához, és az anyasághoz vezet.

SZ. esete

SZ. szintén nagyon fiatal, harmincas évei elején járó hölgy, két kisfiú édesanyja. Egy csoportos önismereti folyamat hozományaként merült fel benne az egyéni terápia igénye, ezért keresett fel engem. A csoportos és az egyéni folyamatai erősen támogatták, katalizálták egymást, ezért az IPt módszereken túl az egyéni fejlődési folyamatában már spirituális és transzcendes vonatkozások is megjelentek, amelyek ennek megfelelő módszerek bevonását igényelték. Több gyermekkori trauma, anyavesztés, édesapjával való sérült kapcsolat terhe nehezítette az útját, amely traumákat sorra dolgoztunk át az IPt eszközeivel sikeresen.

Majdnem 7 hónapnyi munka után derült ki, hogy SZ. terhes a harmadik babájával, viszont ezzel kapcsolatban mély félelmei vannak. Elmesélte, hogy a családjában és a férje családjában is szinte „hagyomány”, hogy a harmadik terhességből spontán vetélés lesz, majd később a negyedik terhességből megfogant gyermek születik meg. SZ. és férje is ezen negyedik gyermekek a családjukban. Ezért elkezdtünk dolgozni több olyan témán is, amely az anyasághoz, a terhességhez és a harmadik fogantatáshoz kapcsolódó családi transzgenerációs örökséghez tartozik.

A meseterápia lehetősége az egyik anyasághoz kapcsolódó imaginációs képe után, a nyári, több hetes nyaralása során álmodott álma kapcsán merült fel közöttünk. SZ. álmában a halott szülei sírjánál állt. A szülők a magzatát kérték tőle, amit nem akart adni, ezért álmában lehajolt és a puszta földből egy almát gyúrt, amit a sírra tett. Az alma aranyalmává vált, mit a sír azonnal elnyelt, mintegy áldozatképpen a magzat helyett. SZ: az álma után úgy érezte, hogy ezzel végleg feloldotta a harmadik magzatához kapcsolódó vetélés kódját. Az álommunkában történő ilyen tudatos megoldása miatt – hiszen ösztönösen használja a mesei logikát – gondoltam arra, hogy a meseterápia nagyon jót tudna hozni magával a többi anyasághoz kapcsolódó nehézségével és félelmével szemben.

Mivel sokszor merült fel, hogy a két kicsi mellett nagyon le tud merülni, és sokszor az emberi kapcsolataiban is úgy érzi, valahogy olyan emberek veszik körül, akik szinte „leszívják”, ezért az anyasághoz és az erővel tápláláshoz kapcsolódóan egy történet jutott eszembe, amit még nagyon régen olvastam. A mese egy Fehérlófia verzió[4], amelyben ló helyett egy csonkatehén az anya. A történet nagyon rímelt az anyai önfeladásra, és arra nézve is, hogy bizonyos erőforrások hogyan vesznek el, vagy árulnak el bennünket, amikor éppen nem is várnánk, illetve miképpen lehet feloldani azt a konfliktust, hogy ebben a mesében a főhős és a barátai először belehalnak a sárkánnyal vívott küzdelembe, viszont a csonkatehén anyának csak 3 lélek áll rendelkezésére, hogy megmentse őket, ezért a negyediknek a saját lelkét kell majd odaadnia annak érdekében, hogy az élhessen. Ráadásul a mesében magának a főhősnek kell feláldoznia a pótanyát a barátja életéért cserébe. Ez a momentum szintén nagyon kapcsolódott annak a problémájához, hogy SZ. és férje családjában valahogyan csak 3 gyermekre elegendő élet van, és a negyedik még a megszületése előtt elbukik egy kvázi sárkánnyal vívott harcban. Tehát a fő kérdés az volt, hogy SZ. hozott-e négy lelket az életébe anyaként, vagy a negyedikért önmagát kell majd beáldoznia, esetleg a negyedik – esetünkben a harmadik – gyermekre is a halál vár.

Erre a komplex problémára még a meséje megtalálása előtt kifogalmazott félelmei is rímeltek: attól félt, hogy ha egészségesen is fejlődik a magzata, akkor születésekor fog valami történni, és a baba egy „sorsfordító gyermek”[5] lesz, amely miatt ő anyaként feláldozhatja érte az egész életét. Ez a sors-lehetőség egy részről „könnyű” választás is lehetett volna, hiszen az anyai önfeláldozás nagyon ismerős, és kényelmes út SZ. számára, másodsorban ezen keresztül a spirituális szellemi nyitogatásai is valahogy – spirituális szempontból ugyanakkor hamis – medret és értelmet nyerhetnének ezáltal. A célunk az volt, hogy ez a nehéz sors lehetőleg ne következzen be, és mindenki épen és egészségesen jöjjön ki a történetből. Ennek érdekében a Fehérlófia-meseverziók egy kisebb csokrát gyűjtöttem össze, hogy azokból egy személyesebb, SZ. élethelyzetére és személyiségére szabott verziót írjak belőlük, amely folyamat egyébként nagyon próbára tett engem is.

Míg írtam a meséjét, addig az alaptörténettel dolgoztunk, hogy a mesei erőforrásokkal és azok megregulázásával a kimerültségek elkerülését, és az életenergiákat megújulását támogassuk. A történeti szereplőket, a mesei szöveget és a képi imaginációt egyszerre használtuk a mesei megdolgozáshoz. SZ. a folyamat során egyre jobban és hatékonyabban birtokba vette az életenergiák különböző minőségeit. Szembesültünk egy sárkánnyal, aki segítőnk lett. Szembesültünk az anyavesztéssel, és az igazi pótanya hiányával, a magánnyal és árvasággal, és hogy a gyerekek aprócska, egyarasztnyi emberekként hogyan falják fel olykor a kását a hasunkról, és közben dolgoztunk azzal is, hogy a hasában növekvő kislány milyen utat kaphasson az életbe, és az életén átívelve egy boldog és egészséges sorsba.

Ennek kapcsán fény derült egy családi tragédiára, vagy annak egyfajta tudati lenyomatára, amely SZ. tudattalanjában összekapcsolódott a harmadik magzat elvesztésével. Ezt a történetet SZ. tudatalattija az egyik imaginációnk során a családi békét és boldogságot megzavaró fekete madárrá változó boszorkány megjelenésével jelezte. (Saját hozzáfűzés: Analóg a sárkány anyja a mesében.) Ebben a tudattalan által kifogalmazott történetben az egyik ismeretlen, és nagyon ősi családtag egy háborús élethelyzetben menekülésre kényszerült, de az újszülött kisbabája a sírásával felfedte volna a kilétüket, ezért az anya kétségbeesésében megölte gyermekét. SZ. végtelenül nehezen tudta elfogadni és megbocsátani ezt a tettet az ősével szemben, de belső bölcsessége vezette úton végül sikerült az anya áldozatát elfogadnia, és megsegítenie mindkét felet – gyermeket és anyát – a megbékélésben, és a továbblépésben. SZ. bölcsen átlátta azt is, hogy ez a tragédia nem az ő felelőssége, és nem az ő sorsa, és hogy ebben csak segített rendbe hozni valamit, amelynek kapcsán ő maga fogalmazta meg utóbb, hogy valószínűleg ez az „áldozat” volt minden ősén egy kötelező „átok” (értsd a harmadik magzat elvetélése), s hogy ez valójában nem az ő kötelező terhe, de így, hogy most ebben segített, érzi, hogy innentől rendben lesz minden a harmadik gyermekét illetően is. (Személyes megjegyzés: azt hiszem, SZ: ekkor ment el a negyedik lélekért is.) Az imaginációnk zárásaként a fekete madár hófehérré válva az égbe szállt.

SZ. ezt követően keresztülment egy nagyon mély megújulási, megtisztulási és szinte újjászületési folyamaton, amely során a saját erőforrásainak egyre stabilabb és biztosabb birtokosává vált, majd sikerült megérkeznie egy olyan állapotba, ahol anyaként teljesen bele tudott állni a családi rendszerbe, és olyan stabilitásba és harmóniába kovácsolta a férjével, a fiaival, és az új jövevénnyel képzett egységet, hogy az energiái már nem vesztek el, hanem áramlásban maradva fenntarthatóvá váltak. A kisfiúk, mint az őbenne zajló változások legérzékenyebb markerei ezt teljesen vissza is tükrözték. Sz. útjának ezen a szakaszán már csak egy feladatunk maradt, hogy a kislány megszületésének, és életbe érkezésének folyamatát megtisztítsuk a félelmektől, és azon kódoktól, amelyek bajt okozhatnak. Az imaginatív munkáink során gyakorlatilag elmentünk a kiskirálylányhoz, hogy az édesanyja összesűrítve egy csodálatos szimbólumban –lótusz – nekiajándékozza az eddig megtett útjának tapasztalatait, erőit és bölcsességét, majd az utat megmutatva a földre – hidat építve a tó közepéről a partra –, a leszületésbe segítsük őt. Nehéz leírni azt, amit ez az utazás jelentett, és amely béke ezt követően körénk, és belénk költözött.

SZ.-vel folytatott meseterápiás munkánk ezen a ponton ideiglenesen lezárult, mert a kiskirálylány közben megszületett, és most ő az, akit erővel kell tovább táplálni, de amint letelik a „7 évnyi szoptatás”, folytatjuk tovább.

További történetek

A fenti két eset pusztán két kiragadott példa a sok közül, amellyel csak az elmúlt egy évben találkoztam. Egy következő bejegyzésben majd a férfiakkal folytatott munkánk érdekességeiből szemezgetek, hogy bemutassam, a meseterápia bevonása milyen átlendítő hatással tud lenni egy-egy fejlődési, problémamegoldási lépésben.

2012. március 10.

Csábi Orsolya

pszichológus

FIGYELMEZTETÉS: Felhívom a kedves figyelmüket, hogy a fenti szöveg szerzői jogvédelem alatt áll! Az esetekből terápiás munkához egy-egy részlet kiragadása tévútra vezethet. Ugyanígy hasonló problémák esetén nem garancia semmire az ismertetett mesék bevonásával végzett munka! A meseterápia használatának és ötvözésének komoly szabályai vannak, ha gyógyításra, segítésre szeretné használni a meséket, a problémák elmélyítésének elkerülése érdekében, kérem, járjon alaposan utána a meseterápia pszichoterápiás kutatási eredményeinek!